Reggel megint kialvatlanul ébredtem… Úgy döntöttem, nem maradok otthon, ezért inkább elmentem a közeli kávézóba, és vettem magamnak egy jó erős kávét, majd bementem dolgozni. Délután meglepetés várt az iroda előtt…

 

- Szia Luce. – köszönt az ismeretlen ismerős. :)

- Szia! – mentem oda hozzá, majd puszi-puszi. – De minek is köszönhetem a látogatást Chuck?

- Ha megiszol velem egy kávét, akkor elmondom. – mondta mosolyogva.

- Miért is ne? Menjünk! – ezzel elindultunk a kávézó felé.

 

- Szóval miről is van szó? – kérdeztem miközben éppen a cappuccinom cukroztam.

- Arról, hogy a fiúkkal épp azon tanakodtunk, hogy próbálhatunk-e nálad… És gondoltam megkérdezem.

- Milyen próba? – néztem értetlenül.

- Hát Billy szülinapjára! Tuuudod… 3 hét múlva lesz… Sőt! Már nem egész 3 hét van…

- Jaaa, hogy az! Persze! De Benji is jön? – néztem rá kérdőn.

- Nem, pont mondott valamit, nem is tudom mit… Valami olyasmit, hogy nem ér rá, vagy nemtudom… Mert?

- Áhh semmi, csak kérdeztem…

- Tudjuk, hogy összevesztetek a cikk miatt…

- De én nem tudtam, hogy ez ennyire megbántja majd… - éreztem, ahogy egy könnycsepp lepereg az arcomon.

- Ne sírj…- ölelt meg - Hidd el, minden rendbe jön majd. Hiányzol neki…

- De tudom, hogy nem akar látni. – húzódtam arrébb, amivel kibontakoztam az öleléséből.

- Dehogynem csak makacskodik… Férfiak… - mondta Chuck amivel pici mosolyt csalt az arcomra.

- Jajj, ne haragudj, hogy csak így letámadtalak. – mondtam miközben indulni készültem.

- Semmi gond! Nem futunk össze holnap is? – kérdezte gyorsan.

- De összefuthatunk… Bár megint dolgozom, szóval csak utána jó. Neked az úgy megfelel?

- Persze! Megint odamegyek az iroda elé, rendben?

- Rendben! Akkor majd holnap! Szia! – puszi-puszi.

- Sziaszia! – köszönt el, és már ott sem voltam…

 

Aznap este azon gondolkodtam, hogy mi lehet ez a hirtelen érdeklődés Chuck felől… „Biztos nem lesz belőle semmi, hát Benji egyik haverja…” de ekkor megszólal egy másik hang a fejembe „de mivan ha mégis?” ezen töprengtem addig, míg el nem aludtam.

- Szia! – mondtam mosolyogva.

- Szia! – puszi-puszi – Na, hogy érzed magad?

- Jól köszönöm! És veled mi van? – közben elindultunk a park felé. – Mikor jöttök próbálni?

- Megvagyok… Hát a srácokkal holnapra beszéltük meg, ha neked az megfelel.

- Persze! Holnap nem is dolgozom, szóval egész nap otthonleszek… Egyedül… Vagyis csak addig, amíg ti nem jöttök.

- Majd akkor korán megyünk, és későn jövünk el – mondta mosolyogva. – Majd mi elszórakoztatunk…

- Rendben. – majd elnevettem magam. – 5 pasi, 1 csaj és elszórakoztattok? Hmm… Nemrossz. – Erre Chuck is elnevette magát.

 

Egész délután hülyéskedtünk, és sétáltunk. Jól éreztem magam Chuckkal… Nem gondoltam Benjire…

Este 8 körül kísért haza… Bementem, lefürödtem, kajoltam és elfeküdtem aludni. Aznap kivételesen hamar elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy csengetnek. „Ki lehet az?”- ránéztem az órára, fél 11. Lecammogtam, kinyitottam az ajtót. Kik álltak velem szemben? A Simple Plan fiúk… „miért nem jutott eszembe hogy ma jönnek?” – gondoltam, majd jobban megnézve a társaságot, szemet szúrt, hogy köztük van egy lány is… Vörös haj, zöld szem – akárcsak nekem – annyi eltéréssel, hogy neki nem voltak szeplői. „Pierrel jött, biztos a barátnője” – gondoltam, majd végre valahára meg is szólaltam:

 

- Sziasztok! Bocsi, hogy csak ilyen későn nyitottam ajtót, de aludtam. – pirultam el egy picit.

- Szia! – mondták kórusba, aztán mindenki jött puszit adni. A sort Pierre-ék zárták.

- Szeretném bemutatni a barátnőmet Chloe-t. Lucy, Chloe. Chloe, Lucy.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondtam mosolyogva.

- Énis nagyon örülök. A fiúk már meséltek rólad…

- Remélem csak jókat. – kacsintottam Pierre-re, majd bementünk a nappaliba a fiúk után.

 

- Hol tudunk próbálni? – kérdezte Jeff.

- Őőő… A garázs megfelel?

- Tökéletes. – felelte Seb - Gyertek fiúk, pakoljunk ki a kocsiból.

 

Amíg a fiúk pakoltak, addig én gyorsan felöltöztem, majd visszamentem Chloe-hoz. Megkértem, hogy segítsen főzni, miközben beszélgettünk. Szimpatikus volt.

Mikor elkészült az ebéd, kimentünk szólni a fiúknak, akik akkor már javában próbáltak. Megebédeltünk, kicsit szusszantunk, aztán mentek is vissza. Egész jó volt a zene… Sőt! Nagyon jó volt.

Aztán olyan 6 fele szóltam nekik, hogy hagyják mára, biztos fáradtak már. Innentől kezdve beszélgettünk, hülyéskedtünk. Kb. fél 11 körül kezdtek készülődni. 11kor mentek el, de Chuck még matatott valamivel.

 

- Egy pillanat és énis megyek srácok. – szólt a fiúk után, majd odafordult hozzám. – Szia Lucy. Köszönünk mindent. Aludj jól!

- Igazán nincsmit! Majd hívjatok, hogy mikor jöttök legközelebb! Jóéjt! – mondtam, majd adtam volna neki a szokásos puszit… Igen, adtam VOLNA. De ő megcsókolt…