-         Benji?!? – ráztam fel az előbb említettet.

-         Mi-mi-mivan? – pislogott értetlenül.

-         Az, hogy nincs rajtam ruha!! – erre Benji benézett a takaró alá.

-         Rajtam van. Mit csináltunk mi az éjjel? – nézett értetlenül, majd lelki szemeimmel láttam, ahogy egy képzeletbeli villanykörte felkapcsolódik. – Ööö… hát hideg vízbe akartalak tenni, mert annyira nem voltál magadnál, gondoltam kicsit lehűtelek. Aztán levettem a pólód meg a gatyád és beleraktalak a kádba…

-         Aztán én meg magamra rántottalak… - fejeztem be. – Oké, ez mind szép és jó… De miért is nincs rajtam ruha?

-         Hát gondolom levetted, mert eláztál… - vigyorgott Benji.

-         Hééé… ez nem vicces… Már azt hittem lefeküdtünk…

-         Nem… Arra emlékeznék… - már nevetett.

-         Hát jó… viccesnek találod? – betakartam magam, aztán felvettem a földről a pólóm, meg egy boxert amit találtam… - Na megállj csak… - aztán fogtam a párnám és fejbecsaptam vele Benjit, akit meglepett a „támadás”.

-         Így állunk? – vigyorgott rám. – Hát jó. Ha te így, én úgy… - és megcsikizett.

-         A-a… Nem kéne. – mondtam mosolyogva. – Nem vagyok csikis. – kiöltöttem rá a nyelvem. – Ez nem jött össze.

-         Hát nem, de ez igen. – majd megfogta a kezem és magára rántott.

-         Na jó… És most? – néztem rá kérdőn, mire ő megcsókolt. Erre beviharzott Mandy.

-         Jól vagytok? Áhá… már látom… - nevetett.

-         Áhh… Gyere csak be. Éppen befejeztük… - én.

-         Kezdek éhes lenni… ti nem? – nézett ránk Benji.

-         Dede. Menjünk, csináljunk valami kaját. – mondtam.

Majd lementünk kajálni, aztán Mandyvel megbeszéltem, hogy másnap találkozunk. Aztán elköszönt és hazament. Egyedül maradtam Benjivel.

-         Tudod… Azért szerintem jól sikerült ez az este…

-         Miért is? Mert láthattál ruha nélkül? – kérdeztem mosolyogva.

-         Azért is… - mosolygott rám.

-         És még? – néztem értetlenül.

-         És mert rájöttem, hogy szerencsés vagyok… - még mindig értetlenül néztem. – Mert egy ilyen gyönyörű lány ül éppen az ölemben…

-         De édes vagy… – mondtam, majd megcsókoltuk egymást. – De ha nem állt volna meg a lift, akkor nem lennél itt velem…

-         Én nem lennék benne olyan biztos. – mondta édesen.

-         Ahogy gondolod… - mosolyogtam rá. Majd ránéztem az órára. – Nemsokára benézek az irodába.

-         Jó, úgyis megyek már haza. – Majd megcsókolt. – Akkor majd holnapután találkozunk. Szia!

-         Rendben! Várni foglak… - rákacsintottam. – Szia!

 

Aztán persze eszem ágában sem volt bemenni az irodába, hanem elkezdtem írni a cikket. Vázlatot írtam arról, amit Benji mondott. „- Lehet, hogy szólnom kéne a cikkről?” – kérdeztem magamtól. „- Majd szólok neki… De még nem most.”

Már vagy 10-szer kezdtem újra, mikor végre tetszett, amit írtam. Félretettem, mert volt még 3 hetem, hogy befejezzem és felhívtam Mandy-t.

-         Igen? – vette fel a telefont.

-         Szia! Luce vagyok. Volna kedved inkább ma találkozni?

-         Persze! Mikor? Hol?

-         Ööö… Mondjuk 1 óra múlva a parknál?

-         Okés! Ott leszek! Na szia!

-         Rendben! Szia!

Elkezdtem készülődni. Lefürödtem, pici smink, aztán kb. fél óra múlva már el is készültem. Mivel gyalog voltam, gondoltam lassan elindulok. 20 perc alatt értem oda. Nem sokkal később Mandy is befutott.

-         Szia csajszi! – puszi-puszi. – Na, mi a helyzet?

-         Szia! Áááhhh semmi… Vagyis mégis! – Mandy kérdő tekintettel nézett rám. – Van ez a cikk…

-         Milyen cikk?

-         Hát mikor beszorultunk a liftbe, Benji megkérdezte, hogy ki a főnökom, merthogy tőle majd „elkér”, hogy randizzunk… És mentem a találkára, amikor hívott Tom, hogy a következő feladatom a GC legyen, mert úgyis találkozok Benjivel és ki tudom faggatni… Én mondtam, hogy nem vállalom, de azt mondta, hogy vagy megírom, vagy kirúg… És most szemétnek érzem magam… - ezt már könnyes szemmel mondtam. – Most mit csináljak?

-         Jaaaj istenem… Ez nehéz ügy… Ha nem írod meg, akkor nem lesz hol dolgoznod, és akkor nem tudod befejezni a fősulit… Igaz?

-         Igen… - szipogtam – ezért olyan nehéz…

-         Én megértelek… De nem kéne szólni Benjinek?

-         Nem tudom. Mit szólna hozzá?

-         Nem tudom, ez a Te döntésed. De szerintem szólj neki. Mennyi időt kaptál a cikkre?

-         1 hónap. Addig még az irodába sem kell bemennem dolgozni… Csak ha Tom felhív, hogy menjek be.

-         Értem. Akkor… Minél előbb, annál jobb! Na gyere ide… - majd megölelt. – Gyere, menjünk, együnk valamit.

-         Köszönöm. – mondtam még mindig nagyokat szipogva. – Rendben, menjünk.

 

Egészen estig Mandy-vel csavarogtam a városban, aztán este felhívtam Benjit, hogy inkább holnap találkozzunk. Örült neki. Aztán lefeküdtem aludni.

Reggel, vagyis délelőtt 11-kor arra ébredtem, hogy csengetnek. Kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam egy pólót, és lementem. Kinyitottam az ajtót, és Benjiék álltak ott. Azért Benjiék, mert hozott magával egypár embert… Hogy pontosítsak 5-öt… Méghozzá a Simple Plan-t!